A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának járműépítő csapatai közül a 2010-ben alakult Megameter négy év alatt a világ élmezőnyébe került.
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának járműépítő csapatai közül a 2010-ben alakult Megameter négy év alatt a világ élmezőnyébe került.
2015. április 7-től szeretettel várjuk kedves partnereinket Szolnokon is, a 32-es út Transzformátor Ipartelepen.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a jelentősen megnövekedett piaci igényeknek köszönhetően a budapesti, Frangepán utcai raktárunk jelenlegi polcrendszerét jelentős mértékben megnöveljük.
A fejlesztés 2015. március 23-án kezdődik és várhatóan március 30-án befejeződik. Kiváló csapatunk felkészülten várja, és mindent elkövet azért, hogy a munkálatok mellett lehetőség szerint zökkenőmentesen történjen a logisztikai kiszolgálás.
Az új megnövelt befogadóképességű raktárunkban mintegy 20.000-rel több cikkszámmal tudjuk azonnal kiszolgálni a megrendelőket.
Üdvözlettel:
Az Inter Cars csapata
Tisztelt Ügyfeleink!
Az Inter Cars Hungária Kft. dél-pesti telephelye a Határ út 83. szám alól elköltözött a 10. kerület, Árpa utca 1. szám alá.
Az új telephelyen továbbra is az Inter Cars által képviselt magas színvonalon szolgáljuk ki az autószerelő és autóboltos ügyfeleinket, ugyanakkor a raktárkészletünket jelentősen növeltük!
Üdvözlettel:
Az Inter Cars dél-pesti telephelyének csapata
A hatvani telephelyünk új helyen, kibővült csapattal és árukészlettel várja minden kedves Partnerét. Új telephelyünk címe: Hatvan, Horváth Mihály utca 99.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy bővítettük kínálatunkat a szűrők területén, az európai és azon kívüli piacon is jól ismert, híres gyártójának, a Mann + Hummel GmbH tulajdonában lévő MANN FILTER-nek a termékeivel.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy budapesti (Frangepán utca 44/B) kirendeltségünk nyitvatartási ideje 2013. október 1-től az alábbiak szerint módosul:
Hétfőtől péntekig: 8:00 – 18:00
Kérjük, a rendelések leadásánál és átvételénél vegye figyelembe a fentieket.
A debreceni telephelyünket 2013.07.01-től új címen: Debrecen, Diószegi úti Iparterület 4. szám alatt találják. Telefonos elérhetőségeink nem változtak: 52/500-450; 20/852-4336
Új telephelyet nyitottunk Székesfehérvárott, a Raktár utca 4. szám alatt.
Telephelyünk telefonos elérhetőségei: 22/502-788
E-mail: szekesfehervar@intercars.co.hu